Vigyázat, a következő írás nyomokban iróniát és szarkazmust tartalmazhat! Elolvasni csak saját felelősségre!
Elégedetlen vagy a könyved hosszával? Úgy érzed túl hamar végeztél vele? Segítek! Van pár tuti tippem arra, hogyan teheted VÉGTELENNÉ, miként ölelhet fel ÉVEKET a könyvírás folyamata!
Könyvet írni nem könnyű, és nem is rövid időtartamot ölel fel. Gondoltam, én "naiv, elsőkönyves" szerzőként. Aztán jobban utánaolvasva a témának (azaz beütve a gyakorikerdesek.hu keresőjébe) kiderítettem, hogy bizony vannak, akik pár hónap, sőt, pár hét alatt írnak meg egy könyvet. Persze, mindez attól függ, milyen hosszú művet tervez az ember. Mindenesetre olvastam olyan élienekről is, akik két hét alatt megírtak egy komplett 2-300 oldalas regényt, bár így kétségek merülhetnek fel az emberben a mű minőségét illetően. Na, de hát, mint mondani szokták, nem az számít mennyi időbe telik. Ami ennél fontosabb, az a minőség, az a kész, komplett anyag, amit tehát 1 hét/hónap/év/évtized alatt az író "kitermel". És ez az időpont tehát, mint mondtam írónként változik, mindenkinél más és más. Nálam például végtelen folyamatnak tűnik. Egyelőre.
Ha kategorizálnom kéne az írókat fajták szerint, biztosan lenne egy ilyen felosztás is:
1. kategória: A Leszarós: Az az író, akit aztán tényleg nem érdekel sem a közönsége, sem az, hogy mennyi ideig "szórakozik" az írással. Ahogy egyik képviselőjük mondta: "Majd kész lesz, amikor kész lesz."
2. kategória: A Precíz: Ő az, aki mindig készen van határidőre, a munkája hibátlan és precíz talán már elsőre is, a könyvírást pedig tulajdonképpen képes munkaként végezni, elvonatkoztatva attól, hogy ő most tulajdonképpen a hobbiját is végezhetné. Benne nem lehet csalódni, az időpontok számára szentek.
3. kategória: Az Elégedetlen: Ez az a kategória, amibe talán a legtöbb kezdő író beleesik. Ez a fajta író sosem elégszik meg azzal, amit írt, folyamatosan javítgat, kiegészít, fejezeteket töröl el a föld felszínéről egyetlen delete gombbal, hogy aztán az egészet újra kezdje az elejétől. Emellett pedig folyamatos stresszben él, hiszen egyfolytában azt kérdezik tőle, mikor lesz már kész a NAGY MŰ. Meg akar felelni magának, a leendő olvasóknak, és ezért mindent megtesz.
Egyértelmű, hogy én is a harmadik kategória vagyok. Persze nem tökéletesen, kicsit belelógok a másik kettőbe is valamilyen szinten, de leginkább ezzel a típussal lehet azonosítani.
No, de akkor lássuk is, miért tarthat ennyi ideig egy könyvírás? Sőt, menjünk tovább! Kezdő írók, figyelem! Ha nem akarod összecsapottnak vélni a művedet, akkor most figyelj! Van pár biztos taktikám arra, hogyan húzd a végletekig, a végtelenig és tovább a könyvírás folyamatát! Kezdjük is!
1. Találj ki RANDOM szereplőket!
Egy tökéletesen bevált taktika arra, hogyan teheted még vastagabbá a könyvet, és miként tölthetsz még el hónapokat írással, ha már nem találsz a művedben újabb elírásokat. Egyszerűen csak találj ki egy random szereplőt, és kezd el megírni a történetét! Írj róla egy egész fejezetet. Alkosd meg úgy, hogy érdekes legyen, gondolkozzon sokat a múlton például, és akkor a visszaemlékezéseinek megírásával újabb napokat tölthetsz el. És persze ha készen vagy vele, ne csak egy részt írj róla. Legyen minimum öt! Fokozatosan építsd bele a sztoriba, kerüljön olyan konfliktushelyzetbe, ami más szereplőidet is érinti. Ekkor már garantált, hogy az összes többi fejezetet is kezdheted elölről, hiszen a "váratlan" karakter felbukkanása összezavar mindent és mindenkit. A többieknek is reagálni kell, sőt, ha ügyes vagy, a végén még ez az újonnan kitalált szereplő lesz a kulcsfigura, és megváltoztatja a történet lényegét, tetőpontját, ÉRTELMÉT.
2. Írd meg az ELŐZMÉNYEKET!
Az időintervallum, amit egy könyv története felölelhet, tulajdonképpen a mínusz végtelen és a végtelen közötti síkból bármennyi lehet. Ha valahol elkezdted a történetet, mindig van előrébb, mindig tudsz korábbi dolgokról írni (kivéve, ha teremtéssztoriról van szó). Gondolkozz el, tedd fel magadnak a kérdést: "No, de mi történt ezelőtt?" Ha szerencséd van, a könyved történetéhez hozzáadsz még jó pár évet (ügyesebbek évtizedeket), mind történetben, mind a megírás folyamatában. Ha igazi taktikus vagy, úgy csinálod, mint én. Amikor már 99%-os a nagy mű, és éppen letennéd a tollat (azaz a klaviatúrát), akkor mondd azt magadnak: "Márpedig én most ennek kitalálok egy előzményt is!" Fogd magad, és kezdd el nyugodtan sokkal korábbról! Hidd el, beválik!
3. Változtass az elbeszélői TÍPUSON
Persze csak akkor, mikor már kész az adott fejezet. Én is így tettem. ;) Amikor készen van egy fejezet, gondolkozz el, és tedd fel a kérdést: "Biztos jó ez így? Nem lenne jobb, ha az egészet E/1-ben írnám?" EZ az egyik legbiztosabb módszer arra, hogy a könyvírás folyamata NAGYON hosszúra nyúljon. El tudod képzelni mennyit kell szórakozni azzal, hogy átírj egy fejezetet E/3-ból? Én már csak tudom. Saccperkábé öt-hat fejezettel tettem így (szerencsére az írás közepe táján). Elképzelhetetlenül sok energiát és időt vesz igénybe, hogy minden egyes mondatban helyesen egyeztesd a szavakat. És a legjobb, hogy soha nem lesz tökéletes! A legkirályabb érzés, amikor már úgy érzed, készen vagy, és akkor szembe jön egy ilyen mondat: "Borzalmasan éreztem magam. Csak sétáltam az erdőben, egyre csak mentem, majdhogynem céltalanul. John tovább sétált az erdőben, és úgy éreztem, sosem érek ki belőle, sosem lesz vége szenvedésemnek, életem értelmetlenné válik. De John továbbment." WTF? És vannak, amiket majd csak hónapok múlva szúr ki az ember...
+1 tanács: Vállalj el minden elképzelhető munkát, ami csak szembe jön veled! Jelentkezz egy online szerkesztőségbe, ahol mindennapos aktivitás szükséges, kezdj el egy újabb szakot az egyetemen (mert az sohasem árt, ja), vállalj el minden elképzelhető pluszmunkát otthon és a munkahelyeden is! Emellett pedig legyen három barátod/barátnőd, lehetőleg úgy, hogy nem tudnak egymásról, mindegyikkel tölts el minimum napi négy órát, kezdj el írni egy másik könyvet, tök más témában, menj el dj-nek a legmenőbb klubokba, hogy aztán átaludd a napot, és úgy általában: csinálj bármit, CSAK NE ÍRJ! Előbb vagy utóbb úgyis készen lesz az a könyv, majd a szomszéd néni megírja helyetted.
Persze van még ezernyi jó tanácsom. Írd meg kétszer a könyved, hogy összehasonlíthasd a két kéziratot. Vagy csak beszéld be magadnak, hogy most "írói válságban" vagy, mert az olyan menő. De teheted azt is, hogy egyszerűen csak minden haverodnak elmeséled, milyen király ötleteid vannak, milyen rohadt vastag könyvet fogsz írni, mennyire király lesz, és különben is wááááá!, és közben otthon ülsz, lolozol, és röhögsz az embereken, mennyire várják a könyvedet (utalás BM barátomra és G.R.R.M-re).
De a legjobb taktika mégis az, ha fogod magad, indítasz egy blogot a félkész könyvednek, arról írsz, hogy hamarosan (de tényleg mindjárt!!!) kész a könyved, majd rászánsz még napi egy-két órát arra is, hogy ilyen felesleges és semmitmondó bejegyzéseket írj, mint tettem most én. Sok sikert!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Arthur Arthurus 2016.10.26. 18:17:59
2016.10.27. 21:28:47
Az az igazi végtelenített történet!
Az az igazi megcsúfolása mindennek, ami írás.