FIGYELEM! A következő írás SPOILEReket tartalmaz a sorozatból és a könyvekből. Figyelmeztettelek! Én tudom, milyen érzés, amikor lelövik a poént…

Júniusban vonult közel egyéves szünetre mindenki kedvenc középkorias-szexelős-gyilkolós sorozata, de én mégis most gondolkodtam el rajta igazán, hová raktározom majd el ezt a szezont a hat eddigi megjelent évad sorában. És gondolkodhatok bármennyit, agyalhatok napokat, nem fog kimenni a fejemből a gondolat: a 6. évad bizony meg sem közelítette az azt megelőzők szintjét. Csalódásnak mégsem nevezném, hiszen sokakkal együtt még mindig azt gondolom, hogy korunk egyik legmeghatározóbb sorozatáról beszélünk. De mégis, inkább azt mondanám, nagyon kettős érzések vannak bennem: egyfelől imádtam, minden héten a hétfőt vártam a legjobban, együtt sokkolódtam és sírtam mindenkivel, amikor „kellett”, másfelől a düh nem egyszer kerített hatalmába, hogy aztán ennek a fura, kissé lelombozódott érzetnek adja át a helyét, amit azért mégse neveznék csalódásnak.

Elöljáróban annyit, hogy eddig egyetlen évadot sem néztem úgymond „élőben”, tehát idén először fordult elő velem, hogy a világ nagyközönségével egy időben haladtam a történettel. És meg kell, hogy mondjam, ennek ugyanúgy megvan a két oldala, mint magának a sorozatnak, és mint annak a bizonyos éremnek. Egyik oldalról király volt, amiért tényleg mindenkivel együtt izgulhattam végig az eseményeket, remegve várhattam ki, amint az HBO GO oldalán megjelenik hajnalban a hatodik évad első része ÉLŐBEN. Másrészről viszont ott voltak a hátrányok is: bizony, már ki lehetett találni, mire gondolok: a spoilerek. És itt nem arra gondolok, hogy mindenki előre tudta, hogy Havas Jon (nem, nem Jon Snow, ő nekem, egyszerű könyvolvasónak Havas marad) fel fog támadni, hanem arra a tényre, hogy VALAMIÉRT, VALAHONNAN, VALAMI rejtélyes okból kifolyólag az internet népe mindig remekül telibetalálta, mi fog történni a következő részben. Megpróbáltam letiltani magamat a Facebookról, hogy egyetlen ilyen gyűlöletes „fan theoryba” se fussak bele, de sajnos nem sikerült. Hol a TrollFocin, hol Tibi Atya oldalán bukkant fel valami ilyen, hol valamelyik „kedves” ismerősöm osztott meg egy ún. „fejtegetős cikket”. Őszintén, csak az évad második felében kezdtem gyanakodni, hogy itt valami nincs rendben, de akkor már késő volt. Bizony, akár tetszik, akár nem, a Trónok Harca hatodik évadát 75%-ban a rajongók rendezték. Ezt nem érdemes tagadni, még akkor sem, ha a maradék 25% olyan fordulatokat tartalmazott, amiktől rendesen leesett az ember álla. Nem akarok részletekbe menni, egyáltalán nem tartom magam nagy összeesküvőnek, de ez így van. Persze, lehetne mondani, hogy az évadot már jóval korábban leforgatták, de nem érdemes. Nem akarok találgatni, miként lehetséges ez, ez van. És az a baj, hogy több probléma is van itt: a rajongók eleve mindenáron találgatnak, mindent megtesznek, hogy újabb és újabb rejtélyeket és utalásokat fedjenek fel, ott is, ahol amúgy semmi sincsen; George R.R. Martin nem írta meg a 6. könyvet; GRRM kiszállt a sorozat készítéséből; a producerek (talán) csak azért is meg akarnak felelni a fanoknak. Ki tudja, mi áll a háttérben. Tavaly nyáron nem néztem még a sorozatot, akár az is lehet, hogy egy lelkes „fanteóriagyártó” egyed már akkor megpróbálta kideríteni, mi fog történni, és ahhoz igazították a történéseket? Mindegy is, hogyan történt, a lényeg az, hogy két lehetőség maradt: vagy tényleg a rajongók elvárásai/tippjei/teóriái alapján készítették a 6-os szezont, vagy tényleg kiszámíthatóvá vált a sorozat, annak ellenére, hogy pont a kiszámíthatatlanság volt a legfőbb védjegye annak idején, mikor betört a sorozatvilágba.

Azt ajánlom, tegyük is félre ezeket a problémákat, tényleg nem akarok ezen gondolkodni. Teóriák ide összeesküvések oda – a hatodik évad nem volt olyan jó, mint az azt megelőzők. És hogy miért? Jöjjenek azokok.

A legfőbb probléma egyértelműen az, hogy hiába erőlködtek annyira az HBO-nál, ha egyszer nincs GRRM, akkor nincs GRRM.

Ez tagadhatatlan. Martin nem segített, és ez több szempontból is negatívan hatott a szériára. Egyfelől nem voltak már ott a könyvek a rendezők kezében, így az a fajta varázs, azok a frappánsan megalkotott párbeszédek, döbbenetes fordulatok, kiváló martini csavarok mind-mind elmaradtak. És hát, nem tudom, mennyit segédkezett a valódi, helyszíni/stúdióbeli munkálatoknál GRRM, de egyértelműen látszott a változás: a párbeszédek sokszor unalmasak, rettenetesen sablonszerűek voltak, míg az egész sorozaton érződött valami „menőzni” vágyás, valami olyan igyekezni akarás, amivel számomra egyetlen dolgot üzentek: minden olyan lesz ezentúl is, mint eddig, mert az „bevált”. Példával: Bronn-nak nem adrak semmilyen szerepet, csak megjelent, káromkodott, „faszagyerekeskedett”, keménykedett egy sort, hogy mindenki elégedett legyen. A Hegy kinyírt jópár embert csak úgy, mert mindenki odavolt érte, mennyire nagy és kegyetlen, miközben magáról a Clegane-ből készített teremtényről tulajdonképpen alig tudtunk meg valami újat. Az Árva ütötte-verte Aryát, hogy még egy kicsit jobban megutáltassa magát a rajongókkal, hogy aztán győzelmi tort lehessen ülni, amikor meghal. Brienne szintén mellőzve bármiféle változást, pontosan ugyanolyan holtig hűséges volt, mint eddig. Persze nem azt vártam, hogy minden karakter hirtelen az ellenkezőjébe forduljon, de azért a személyiségek változása, az emberek érzelmeinek oly zseniális vásznon való kibontása, a jó és a rossz közötti határvonal kiválóan sikerült elmosása mind-mind hiányoztak nekem. Hiszen ilyenből volt bőven eddig: Theon árulása és megtörése, a Véreb elmenekülése a csatából, Arya első gyilkossága, Robb „szerződésszegése” stb… Ezek voltak azok a pillanatok, ezernyi más momentummal együtt, amiért a Trónok Harca olyan zseniális volt, olyan szinten tudott hatni az ember érzelmeire, mint azt film még sosem tette talán.

És akkor nézzük, hol mi történt Westeroson, és mi volt vele a gondom.

ÉSZAK/JON/MÁSOK

Persze mind mindenki, én is ezt vártam a legjobban az évad kezdetét megelőzően. Jont persze feltámasztották a rajongók, ki lett kiáltva a megjövendölt hercegnek, Észak királyának, meg minden másnak. Vele kapcsolatban talán nincs is min vitázni – ha Martin így találta ki, hogy tényleg ő a legnagyobb pozitív hős, hát legyen. Így érhető, amikor valahogy olyan érzése támad az embernek a Fattyak csatája rész végén, hogy őt semmiképp nem lehet megölni, egyszerűen mindent túlél. Meghalt, feltámadt, majd még komorabb lett, mint előtte. De mégis bevállalja a nagy csatát, igen, igazi hős. Ennek ellenére bőven van hiányérzetem vele kapcsolatban, amiknek pótlását inkább Martin 6. könyvétől várom.

Aztán ott vannak a Mások és Bran esete. Maga az Éjkirály meg a holtak seregének „faszasága” és hűdenagy kegyetlensége valahogy egyáltalán nem tudott izgatni. Sokkal jobban érdekelt volna a Háromszemű és az erdő gyermekeinek története, kik ők, miért tudják azt, amit tudnak, stb. De sikerült őket tökéletesen fekete-fehéren bemutatni. Bran látomásai már sokkal izgalmasabbak voltak, bár jellemileg ő sem jutott egyről a kettőre, és tulajdonképpen csak egy eszköz volt a filmesek kezében, hogy végre megtudjuk Jonról azt, amit a fanatikus rajongótábor már úgyis régen tud (lehet én vagyok a hülye, de egyszerűen én nem gondolkodom ilyeneken: SOHA, de soha fel sem merült bennem, kik lehetnek Jon igazi szülei, ezt is az internet egy mocskos zugában fedeztem fel).

FOLYÓVIDÉK

Itt történt meg számomra a legmeglepőbb és legszenzációsabban megvalósított fordulat: a Véreb visszatérése. Ezen kívül viszont… Hááát, túlságosan is időhűzó jellege volt az egésznek. Jamie-nek el kellett foglalnia egy várat, miközben a történeten ez egy fikarcnyit sem lendített előre. Walder Freyt vissza kellett hozni, aztán jó kegyetlenül és mondhatni értelmetlen módon megölni, mert mindenki így kívánta. A Véreb aztán összetalálkozott persze Dondarrionékkal, de itt is csak találgatni tudunk, semmi lényegi dolog nem történt megint csak.

GREYJOYOK

A lehető legrosszabb szál. Euron a könyvhöz képest mondhatni lósz*r, Asha Yara még egész jó megnyilvánulásokat produkált, de amúgy az egész Vas-szigetek olyan halott, hogy csak na. Nulla sztori, nulla karakterekkel. Persze nem szabad elfeledkezni Theonról, aki még mindig az egész széria legkiválóbb karaktere, de őt nem sorolnám ide, annyira kilóg ebből a sehogyan felépített Greyjoy-szálból.

KIRÁLYVÁR

Cersei tovább badasskedik, hogy aztán megint megtörténjen az, amire mindenki várt. Persze, király (azaz királynő mostmár), meg minden, de megint 0, azaz nulla fordulat. Tommen nem sok érdekességet tartogatott, a halála talán meglepő volt, de semmiképp sem érthetetlen. A Hegyre már korábban kitértem. A Főverébnek egész jó mondatai voltak, de ahogy a sorsa el lett intézve több fontos karakterrel együtt… Igen, meglepő (lehetett volna). Döbbenetes (lehetett volna). De másmilyen lett. Kevan egy méltalanul elhanyagolt szereplő volt, Margaery, Loras és Lord Tyrell pedig úgy haltak meg, hogy igazából csak az az érzése lehetett az embernek, hogy gyorsan el kellett őket takarítani a színről, mert jön a nagy csata, amiben nekik nem lesz szerepük. Hol van egy ilyen jelenet egy Vörös Nászhoz képest…

SAM

Erről aztán tényleg nincs mit írni. Itt látszott a legjobban, hogy a rendezőknek Martin nélkül fingjuk nincsen hogy mihez kezdjenek egy adott karakterre, ha nem közönségkedvenc. Márpedig Sam egyáltalán nem az, ő csak létezik, utazgat meg ilyenek. Ezt tette most is, semmi olyat, aminek értelmes következménye lett volna. Igen, megszökött az apjától a kardjával. És? Mi lett a következménye? Semmi. Elszökött a lopott karddal, a kard nála van, pont. Sam apja meg valószínűleg nemhogy reagálni nem fog erre, de szinte biztos, hogy a vásznon se látjuk még egy darabig.

SASFÉSZEK/DORNE/MEEREN

Sasfészek is méltatlanul el volt hanyagolva, az ott történő események már tulajdonképpen semmit nem számítanak. Dorne-ban aztán tényleg semmi nem történt, kinyírták a herceget, majd szövetkeztek Danyvel, mert miért ne. Meerenről nem is beszélve. Persze itt azért voltak jó jelenetek, de történetileg megint csak egy hatalmas nulla volt az egész. Danytől fejlődést már ne nagyon várjunk az elkövetezendő két évadban, és arra is számítsunk, hogy akkor is meg kell hallgatnunk tőle a minden epizódra jutó buzdító beszédet, ha a nap tényleg nyugaton kel majd fel.

BRAAVOS

A legértelmetlenebb szál, még annak ellenére is, hogy a színházas jelenetek nagyon is tetszettek. Egyszerűen semmitmondó és érthetetlen mind Jaqen, mind az Árva, és így Arya karaktere is. Meg úgy az egész bérgyilkos-kiképzés.

Ami szálat kihagytam, az valószínűleg azért maradt ki, mert annyira rossz volt, hogy eszembe sem jutott. Hát, ez van, nincs mit szépíteni, sztoriban, történetmesélésben hatalmas bukás ez. A karakterek között persze még mindig ott vannak a nagy kedvencek (Tyrion, Jamie, Theon), de rajtuk sem látszott a fejlődés, és nem azt kaptam róluk, amit eddig megszoktam.

Valaki már nagyon jól összefoglalta valahol a problémámat, már nem emlékszem, hol, de azt írta, a legnagyobb gond az, hogy egyetlen mondatban össze lehet foglalni, mi történt az egyes karakterekkel az évadban.

Nos, a jövőbe tekintve csak egyet mondanék: remélem, kívánom, tényleg tiszta szívből, hogy legyen annyi kitartás és szorgalom Martinban, hogy megírja a könyvet. Kívánom, hogy a rendezők visszataláljanak arra az útra, amin vele együtt jártak anno. És a legjobban kívánom, hogy tényleg, de komolyan, de NAGYON szarják le a rajongókat. Kérem szépen. Igen, tegyenek ránk magasról, röhögjenek a képünkbe, legyen bennük ennyi keménység, ha már eddig volt. Döbbentsenek meg valamivel.

Persze mindez óriási túlzás, hiszen én vagyok a Trónok Harca egyik legnagyobb rajongója. Imádtam minden egyes pillanatát, őrületesen várom a hetedik évadot, meg minden. De most tényleg, egy végső üzenet a rendezőknek és Martinnak: kérlek, legyen bennetek annyi tökösség, hogy kinyírjátok Danyt a 7/1 részben, és a végén felültetitek a Vastrónra az Éjkirályt, akinek Jon lesz az örök szolgája, és Sam koronázza meg őt a sárkányok csontjaiból készült koronával. Légyszi! Csak ennyit kérek. Remélem, ez a 6-os évad csak elterelés volt, és a végén tényleg visszakapom azt az érzést, amit csakis ez a sorozat tudott okozni. Köszönöm.